ARS POETICA

A honlapon bemutatott képek szinte az összes festői irányzatot képviselik. Minden irányzat érdekelt, és majdnem mindet ki akartam próbálni. Azonban 2 év alatt kialakult a festői stílusom: ma már kizárólag két muvészi irányzattal foglalkozom. Nem azért nem festek már impresszionista, szürrealista képeket, mert ezek a technikák már nem tetszenek, hanem azért, mert kevésbé érzem tartalmi mondanivalójukat tekintve a fejlodést támogatónak, evolúciósnak.

Kizárólag spirituális témákkal és a tradició, a múlt emlékeinek feldolgozásával foglalkozom, a modern irányzatokból pedig megmaradt az absztrakt expresszionista korszak.

Rohamosan fejlodo fogyasztótársadalmunk pillanatvilágában elfeledjük a múltat, elfeledjük, amit ránk hagytak dicso elodeink. Ha merítünk a hagyományainkból, ha együtt gondolkodunk, ha megismerjük népmeséink, regéink, mondáink transzcendens igazságait, ha használjuk jelképeinket, akkor hamarosan érzékeljük, hogy milyen transzcendens ereje van oseink ránk örökített tudásának.

Indián kívül nincs még egy ilyen ország, ahol ilyen örökség létezik.

Most pedig a másik szerelmemrol, az absztrakt festészetrol néhány gondolat…

Hogyan keletkezett nálam ez az irányzat?

Hát, elég profán módon. Az amerikai „csorgatásos” irányzat mestereit (Pollock, Kline) még nem ismertem, amikor láttam egy lakáskultúra kiadványban egy dizájnos hutoszekrényt, amely le volt fröcskölve arany festékkel. Mégpedig muvészi módon.

Ez az enteriorbe illeszkedo tárgy nagyon megtetszett, mert modern is volt; no meg az arany, ezüst, egyéb fémszínek, és a világító neonszínek mindig is a kedvenc színeim közé tartoztak -egy festmény nálam nem tökéletes, ha nincs rajta, még ha csak jelzésértékkel is, egy kis csillogás. Elkezdtem én is vászonra fröccsenteni különbözo összetételu: olaj,-vízbázisú és zománcfestékeket. Örömmel láttam, hogy nagyon szép textúrák alakulnak ki. Ahogy száradtak a festékek, naponta más és más háromdimenziós felületeket alkottak, és izgalmas volt várni, hogy másnapra a természet milyen alakzatokat és színbeli vegyüléseket hoz létre.

A transzcendens állapot boldogságát nem lehet körülírni, szavakkal, ecsettel lefesteni, sem tartalomban, sem formában kifejezni nem lehet. Pedig a muvész szeretné felszínre hozni a legmélyebb érzéseit, de ezt sem verbálisan, sem vizuális módon nem tudja igazán megtenni. Sok költo megpróbálta a szerelmet gyönyöru sorokban körülírni, de aki nem élte át ezt az érzést, azoknak a költoi metafórák csupán csak szavak. Így a transzcendens állapotot sem tudtam megfesteni, de érdekes módon, ahogy kísérleteztem ezekkel a csorgatott színekkel és formákkal, egyre inkább azt éreztem, hogy rátaláltam a kifejezésmódomra és a természet szervezo ereje által az akkor még számomra ismeretlen absztrakt expresszionizmus is rám talált.

Amiben különbözik az én stílusom a XX. századi festokétol, az „égi ragyogású színek” kavalkádja: ami fent, az lent.

Ha megnézik a nagyításban az absztrakt expresszionista festményeimet, látni fogják, hogy milyen csodálatos képzodményeket hoz létre a természet. A zsolnai vázák eozinja, a kagylók és gyöngyök szivárványszínei jelennek meg az arannyal, ezüsttel párosulva. Néha olyan, mint egy habos krémsütemény, amit szívesen megkóstolnánk, (ajaj) vagy szivárványszínben úszó gyöngyfüzér, melyet szeretne az ember kiragadni a képbol, hogy magát ékesítse vele. Ha nem is tudjuk megkóstolni, vagy nyakláncon viselni, kétségtelenül igaz: szépérzékünket fejlesztik, feldíszítik otthonunkat, kihatnak közérzetünkre.

Ne gondoljuk azonban, hogy a „drip painting” eljárás csupán a természet szüleménye. Kell hozzá a muvész szakavatott szeme, és érzéke, hogy az összevisszaságból kompozíciót teremtsen. Nem mindegy, hogy milyen csukló,- vagy karmozdulattal, milyen szögbol, milyen intenzitással „dobja fel” az alapanyagot a festményre, hogy milyen színeket kever ki, és végül hogyan alakítja ki végtermékként a teljes kompozíciót. Mert túlzás lenne azt állítani, hogy ez egy számítógéppel szerkesztett létesülés, (hála istennek, nem az) de sugallania kell egy rendszert. Mindennek az alapja a rendszer. Még akkor is, ha én nagyon ágálok ellene. 🙂

A SZÍNEK FONTOSSÁGA VILÁGUNKBAN

A fény a Napból származik, amelynek melege és fénye minden létezo egyed fennmaradásához nélkülözhetetlen. Éppen ezért a Napot és a hozzá kapcsolódó isteneket minden korban mélységesen tisztelte az emberiség. Az osi Egyiptomban a tetopontján delelo Napot Ré isten megtestesülésének tartották, a felkelo Napot Hórusz sajátjának, a lenyugvót, pedig Ozirisznek tulajdonították. 

Az osi görögöknél Apollóhoz kapcsolódik a Nap, míg a világ másik felén, az inkák emberi alakban festették meg sugárzó aranykoronggal az arc helyén. Egyiptomban a két legfontosabb gyógyító istenség Thot és Imhotep volt. Thot lett az orvosok és írástudók védoistene és neki tulajdonították a színekkel való gyógyítást is. Az egyiptomi terápiákban a vallási és mágikus vonások fontos szerepeket játszottak. A gyógyító a színeket a füvekbol és növényekbol nyerte, kenocsök és festékek formájában használta. Alkalmaztak színes ásványokat és fémeket is. Az archeológusok felfedezték, hogy az egyiptomiak az atlantisziakhoz hasonlóan gyógyító termeket tartottak fenn, pazarul díszített templomaikban. Ezek a termek úgy voltak megépítve, hogy a beérkezo napsugarak a színspektrumra bomlottak.

A mágia a színek és a gyógyítás Indiában is szoros kapcsolatban állt egymással. India egy színektol pezsgo ország. A hinduizmus az egyik legrégebbi, ma is élo vallás, többtízezer éves múltra tekint vissza, és osi tanításai hozták létre a hagyományos indiai ayurvédikus gyógyítás alapjait. A terápia során használtak ásványokat és drágaköveket, amelyeket a hét kozmikus sugár koncentrációjának tartottak. 

Az ayurvédikus gyógyászat mind a mai napig használ drágaköveket, az ónix az ultraviola fény megfeleloje, a macskaszem az infravörösé, a rubint a vörösé, az igazgyöngy a narancssárgáé, a korall a sárgáé, a smaragd a zöldé, a topáz a kéké, a gyémánt az indigókéké, a zafír pedig, a lila fényé. Ezeket a drágaköveket mindig prizmán keresztül használták, ami felerosíti valódi kozmikus színüket.

Napjainkban újra bevezették a színeket a gyógyítás osi muvészetébe, színpunktúra formájában. Ez annyit jelent, hogy a megfelelo színt fény formájában bevezetik az akupunktúra pontokba. Ezt a technikát a tudós, Peter Mandel fedezte fel, és dolgozta ki. Felismerte, hogyha színes fényt fókuszálunk a bor akupunktúra pontjaira, eroteljes gyógyító impulzusok jönnek létre mind a fizikai, mind az energiatestekben.

Ezért fontosak a színek.